Ki tudja, merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen
Vezesd még egyszer gyõzelemre néped,
Csaba királyfi, csillagösvényen.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zúgó tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!

Ameddig élünk, magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha;
Szülessünk bárhol, földünk bármely pontján
Legyen sorsunk jó, vagy mostoha;
Keserves múltunk - évezredes balsors,
Tatár s török dúlt, labanc rabigált.
Jussunk e honban, magyar-székelyföldön
Szabad hazában élni boldogan.

Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át?
Jöjj hát királyunk, itt vár a te néped,
Székely nemzeted Kárpát bérceken!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Háborgó szélben, zúgó tengeren.
Fejünk az ár ezerszer elborítja,
Ne hagyd el Erdélyt, Erdélyt istenünk!

Édes szûz anyánk könyörögve kérünk:
Mentsd meg e népet, vérzõ nemzetet!
Jussunk e honban székely-magyar földön,
Szabad hazában, éljünk boldogan!
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Oláh igában, meggyötörten él.
Szemünk a korbács százszor eltalálja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt istenünk!

Versek, idézetek, gondolatok: